2013. augusztus 25., vasárnap

The Sims 4: nincs importálás

A The Sims 4 nem kezeli az elődben készített tartalmainkat, de legalább egy öregebb gépen is vígan futni fog.

A Gamescom során az EA hivatalosan is bejelentette a The Sims 4-et, majd pedig kiderült az, amit minden bizonnyal sok veterán játékos előre tudott: az The Sims 3-ban készített karaktereinket és tartalmainkat nem tudjuk majd importálni az új játékba.

A lehetőség hiányának hátterében technikai korlátok állnak, a Maxis ugyanis egy új technológiát használ a virtuális életek szimulálásában, ez pedig nem kompatibilis az elődben látott megoldásokkal -- jó hír viszont, hogy minden lehetőségünk meg lesz arra, hogy a szeretett karaktereinket pontosan úgy készítsük el a játékban, ahogy korábban kinéztek. Az EA elmondása szerint nagyon részletes testreszabhatósági lehetőségeket adnak a kezünkben a The Sims 4-gyel, így nem lesz akadálya szinte tökéletes másolatokat készíteni.
Az EA továbbá bejelentette, hogy a The Sims 4 nem követel magának erőművet, s noha nyilván egy korszerű gépen lesz sima a játékélmény, a folytatás jól érzi majd magát egy korosabb masinán is, sőt jobban teljesít majd, mint a The Sims 3 egy hasonló konfiguráción.
The Sims 4 Játékképek 85a7478e5ad0230bc124

Nincsenek megjegyzések: